2013. február 28., csütörtök

Spenótos tagliatelle mozzarellával és koktélparadicsommal - és a kihívás 25-26. napja

Ezt a tésztát a Liszt Ferenc téren ettem még 2005-ben egy étteremben, azzal a különbséggel, hogy ott zöld tagliatelle-ből készítették. Akkor költöztünk fel Budapestre Kedvesem és én. A Liszt Ferenc tér pedig pont sétálós távolságban volt az albérletünktől, így gyakran jártunk arrafelé, néha vacsorázni, gyakrabban kávézni :) Szóval ez a tészta volt az első pesti éttermi vacsorám, és nagyon ízlett. Az este több szempontból is emlékezetes maradt, elsősorban a kellemes társaságom, másrészről a pesti este hangulata, de az is megmaradt nagyon, hogy a két pohár bor, amit rendeltünk, majdnem annyiba került, mint az étel. Emlékszem, hogy egymásra néztünk a számla felett :))



























Spenótos tagliatelle mozzarellával és koktélparadicsommal


Hozzávalók:
500 g tagliatelle, 250 g leveles spenót, 250 g koktélparadicsom, 150 g mozzarella, olíva olaj, fokhagyma, só

Főzzük ki a tagliatelle-t. Miközben a fő a tészta, elkészítjük a rávalót. Ehhez kevés olíva olajon fonnyasszuk meg a megmosott, felszabdalt spenótleveleket. Utána adjuk hozzá a félbevágott koktélparadicsomokat és ízlés szerint sózzuk. Hagyjuk egy-két percig rotyogni. Keverjük hozzá a leszűrt tésztát és végül a kockákra vágott mozzarellát. Frissen elkészítve tálaljuk.


Most már lassan a cukormentes hónap végére érünk. Pontosabban, ma van az utolsó napja, de mivel én két nappal később kezdtem, ezt még ráhúzom. Ez azért nem olyan nagy dolog, mert a cukor annyira sem hiányzik, hogy ma lezárjam a saját kihívásomat. Érdekes volt ez a hónap, korábban azt gondoltam, egy napig se lennék meg édesség nélkül - legalább a kávémba kell az a pici méz - de most másképp kezdek a márciusnak is :)

25. nap


Reggeli - körözöttes barna kenyér, kávé tejjel

Tízórai - alma

Ebéd - olíva olajon párolt és sült krumpli zöld salátával

Uzsonna - kivi

Vacsora - alma turmix


26. nap


Reggeli - banán, kávé tejjel

Tízórai - répa

Ebéd - Spenótos tagliatelle mozzarellával és koktélparadicsommal

Uzsonna - ananász

Vacsora - szardínia, citrom, barnakenyér



A kihívás részleteit Zizi blogján olvashatjátok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...