Pár napja telt le a cukormentes kihívás hónapja, ami azt jelenti, hogy egy hónapra megtagadtam magamtól mindent, ami cukor, méz és amiben megtalálható. Az eltelt hónap sok hasznos tapasztalattal bír; örülök, hogy belevágtam.
Az első tapasztalatom, hogy milyen erős a közösség ereje. Ha közös a cél és érezzük, hogy mások is hasonló "kihívásokkal" küszködnek, sokkal könnyebb. Hogy miért? Nem tudom, hiszen ha egyedül csinálom végig, akkor is ide jutok, akkor is könnyen megy, akkor sem hiányzik jobban az édesség. De mégis jó tudni, hogy többen vagyunk, még ha nem is ismerjük egymást.
Nagyon meglepődtem, hogy milyen könnyű volt tartani a diétát. Én igazából csak a cukorról mondtam le, de ebből rögtön az következett, hogy a nassolást pótolandó, több gyümölcsöt iktattam be az étrendembe. Ez önmagában is klassz dolog, a kettő együtt egy nagyobb lépés az egészséges életmód felé. Érdekes, hogy egyáltalán nem hiányzott az édesség. Sőt, ahogy teltek a napok, egyre könnyebb volt. Ráadásul, amikor véget ért a hónap, és nekiálltam sütni - meggyes mákos sütit (Kedvesemnek) és kelt kakaós csigát (a Kicsiknek), ugyanis a család kénytelen volt velem tartani annyiban, hogy egy hónapig nem sütöttem semmilyen sütemény - egy fél tenyérnyi csigával kielégítettem két napra minden édesség utáni vágyamat. Azóta sem a szervezetem kapkodott az édesség után, de pl már hiányzott a reggeli tea mézzel, anélkül nem olyan. De sokkal kevesebb mézzel készítettem, és így is szuper volt. Röviden, az édes íz hatványozódott, mintha "kitisztultak" volna az ízlelőbimbóim. Kevesebb méz is bőven elég, ezt meg is tartom a továbbiakban is. Ez vonatkozik a természetesen édes ízekre is, mint pl a céklalé. Egy hónapnyi cukormentesség után émelyítően édesnek találom, csak vízzel hígítva tudom meginni. A kávét továbbra is méz nélkül fogom inni, megszerettem így :)
Azt nem tudom, hogy a cukormentes étrend következménye-e, de kisebb adag étellel is jóllakok. A hónap elején pár napon keresztül előfordult, hogy este 10 után rámtört az éhség. De nem sz édesség utáni vágy, hanem az a kőkemény, mardosós éhség. Ilyenkor ettem egy narancsot, azzal sikerült kibírnom elalvásig. Aztán ez elmúlt.
Szerettem volna a mozgást is beiktatni a kihívás mellé, de ezt nem sikerült összehozni. Nem volt különösebb oka, csak nem bírtam rávenni magam. Most viszont, hogy megjött a tavasz, elkezdtem futni. Úgy látszik, itt az elhatározás nem volt elég, kellett hozzá a napsütés is :)
Gratulálok mindenkinek, akinek sikerült megvalósítani a kitűzött céljait! :D
| Sütésre várva :) |
Kapcsolódó bejegyzések.









