2012. március 5., hétfő

Pálmalevél

Akár villámgyorsan is elkészíthető, ha bolti leveles tésztát szeretnénk használni. Természetesen a házi mindig jobb, minden szempontból. Ha van időnk leveles tésztát készíteni, érdemes 2-3 adagot, hiszen magunk is lefagyaszthatjuk, és később csak elővesszük a fagyasztóból, 2-3 óra alatt kiolvad - vagy ha időben eszünkbe jut, akkor előző este át kell tenni a hűtőbe, és reggelre konyhakész.
Tehát a pálmalevél. Igazából biztosan ismeritek sokan, én most sütöttem először. Nekem azért ízlik, mert nagyon enyhén cukros csak és másnapra is finom maradt. Sőt, nekem akkor volt az állaga kellemesebb, ugyanis frissen még nagyon törik, másnapra viszont a cukortól kicsit megázik a tészta, így puha marad, de már nem törik. Csak halkan jegyzem meg, hogy Ő, aki nem szereti a levelestésztát, kettőt azonnal eltüntetett a tepsiről. Többet csak azért nem, mert igazából már este 11 óra volt, másrészről - névnapja lévén - a kollégáinak sütöttem.

Leveles tészta alapreceptek itt.
PÁLMALEVÉL

1 adag házi vajas leveles tészta (bolti 500 gr-os), kb 15 darab lesz belőle

Melegítsük elő a sütőt 220 fokra.

A gyúródeszkát liszt helyett barnacukorral szórjuk meg. Erre tegyük a leveles tésztát, ezt is szórjuk meg barnacukorral és nyújtsuk ki kb 25x35 cm-es téglalappá. Ha a sodrófához nagyon ragad nyújtás közben, akkor az "üres" részekre mehet még cukor. Nem kell vastagon, kivéve ha valaki nagyon édesen szereti.

A hosszú oldalakat hajtsuk be középre. Ha szükséges, cukrozhatjuk még (én csak az elején cukroztam, hogy ne legyen túl édes). Ezután hajtsuk ketté úgy, hogy most a rövid oldalak érjenek össze. végül még egyszer a hosszú oldalakat hajtsuk be. Csomagoljuk folpakba és tegyük a hűtőbe, hogy újra megkeményedjen.

A hűtőből kivéve vágjunk 1 cm-es szeleteket. Sütőpapírra tegyük őket és 10 percnyi pihenő után mehet is a forró sütőbe. Először 10 percet süssük a középső rácson, majd fordítsuk meg a pálmaleveleket és süssük készre (kb 15 perc). Nagyon finom csemege :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...