2012. február 23., csütörtök

Citromos túrófánk meggylekvárral

Tévedés ne essék, nem édességen és kelttésztán élünk :) Csak amit hétköznap készítek, az a szokásos házikoszt, minden főzni tudó háziasszony el tudja készíteni. De lehet, azokból is válogtani kellene most már. 
Minap IKEA-ztunk családilag és megkóstoltuk az 50 Ft-os fahájas fánkot, ami nem olyan régen jelent meg a budapesti svéd piacon. Nem volt rossz, sőt inkább finomnak mondanám. Bár azt inkább ne firtassuk, hogy mi is kerül bele. Én vmi fánkporra tippelnék, amit vízzel összekeverve már lehet is sütni a kis fahéjas karikákat. Biztos ez az oka, hogy tegnap fánkot dagasztottam. Nem mondhatnám, hogy gyakran készítek, de most valahogy ez jutott eszembe. Ráadásul lapult még egy üveg meggylekvár a kamrában, így ezt is majdnem elpusztítottuk :)
A fánk tésztáját túróval lazítottam, így nem is szívta meg magát olajjal, inkább belül foszlós lett. Én karikákat sütöttem, de elkészíthető töltve is. Ilyenkor vékonyabbra nyújtom, és egy-egy kanál lekvárral töltöm a korongokat, majd félbehajtva összenyomom a széleket. Ekkor érdemes sűrűbb lekvárt használni, hogy ne folyjon ki sütés közben.

Hozzávalók:
kb 25 db lesz belőle
50 dkg liszt BL55
25 dkg túró
1 tojás
1,5 dl langyos tej
5-6 ek méz
1 citrom reszelt héja
2 ek olívaolaj (lehet napraforgó is, a sütés miatt már úgyis adtunk egy nagy pofont a diétának)
1 zacskó élesztő
3 marék mazsola (el is hagyható)

A hozzávalókat rugalmas tésztává dagasztjuk, másfél órát kelesztjük. A kétszeresére kelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, kb ujjnyi vastagra nyújtjuk, majd egy kb 8cm-es pohárral kiszaggatjuk a fánkokat. Míg pihennek - kb 20 percet - addig felforrósítjuk az olajat. Ha karikákat szeretnénk sütni, akkor a mielőtt az olajba tesszük, az ujjunkkal szúrjuk ki a közepét a fánknak, kicsit formázzuk a karikát és sülhet is. Papírtörlőre szedjük ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...