2012. május 30., szerda

Végre, a pogácsa :)

Azért ez a nagy öröm, mert eddig híján voltam a jó pogácsa receptnek. Ehetetlen azért nem volt a pogácsám, de olyan sem, amivel szívesen dicsekszik az ember lánya. A leggyakoribb hiba általában az volt, hogy a frissen egész jónak mondható pogik másnapra kemények lettek. Másfelől az "egész jó" nálam az a kategória, amit nem ismételek meg a konyhában.
Vasárnap Anyukámék jöttek vendégségbe. Apuci nagy nassoló, így mindenképpen szerettem volna valami sósat sütni. Egyébként mi későn ebédelünk, így jó ha van mit rágcsálni a tálalásig. Hát bepróbálkoztam a pogival. Szétnéztem a hűtőben, és megállapítást nyert, hogy csak vaj van itthon, zsír egy csepp sem. Így beírtam a gugliba, vajas pogácsa. Kb a második variációra ráklikkeltem, és miután elolvastam a hozzávalókat, meg is állapodtam ennél. Az tetszett benne, hogy joghurttal készül. Amikor elkezdtem készíteni, a hozzávalók arányát igencsak átvariáltam, jóval kevesebb vaj, több liszt, több joghurt és belekerült egy kevés juhtúró is, ami ott árválkodott a hűtő polcán. Szerintem ez nyugodtan kihagyható, legfeljebb picit kevesebb liszt kell majd hozzá.
A végeredmény miatt kicsit izgultam - ahogy írtam, nem vagyok nagy pogácsasütő - de mivel fél óra alatt mind elfogyott, már csak az az egy dilemmám maradt, mit kínáljak még az ebéd előtt :) Egyszóval, nagyon finom lett, mind állagra, mind ízre. Még egy krumplis pogi recept, és nem lesz okom többet a pogácsák miatt aggódni.



Vajas joghurtos pogácsa sajttal

Hozzávalók:

  • 55 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 1 cs élesztő (7g)
  • 20 dkg joghurt
  • 2 ek juhtúró (ez egy kis maradék volt a hűtőben, de elhagyható)
  • 1,5 tk só
  • 1 tk nádcukor
  • 2 tojás
  • 20 dkg reszelt sajt

A tojásokat verjük fel egy tálban, a joghurtot, vajat vegyük ki a hűtőből, hogy szobahőmérsékleten dolgozhassunk velük.

A lisztet, puha vajat, a tojások kb 2/3 részét (annyit hagyjunk, hogy meg tudjuk kenni velük a pogácsák tetejét), élesztőt, joghurtot, juhtúrót, sót, cukrot tegyük a dagasztó tálba és először lassú, majd a végén gyorsabb fokozaton készítsük el a tésztát. Ha szükséges, adhatunk még hozzá lisztet, vagy ha túl száraz, akkor kevés joghurtot. Én sokáig dagasztottam, hogy a vajat jó alaposan a tésztába dolgozza a gép. Fél órát kelesztjük - az se baj ha 1 lesz belőle.

A tésztát borítsuk gyúródeszkára és nyújtsuk ki. Szórjuk meg a sajt felével és tekerjük fel, mint egy bejglit. Azután lapítsuk el egy kicsit a sodrófával, lelki szemeinkkel harmadoljuk el a tésztát és hajtsuk be először az egyik, majd a másik oldalról. (A leveles tésztánál is szoktam Anyukám gyors hajtogatós módszerét használni.)

Nyújtsuk ki kb másfél cm vastagra, kenjük meg a maradék tojással és szórjuk rá a maradék sajtot. Szaggassunk belőle pogácsákat. (Én 4 cm-es szaggatót használtam, így 52 db pogácsa lett belőle, 2 gáztepsinyi). Pihentessük fél órát a tepsin, ezalatt melegítsük elő a sütőt 220 fokra.

A pogácsákat 20 perc alatt süssük készre úgy, hogy a sütő hőmérsékletét 200 fokra mérsékeljük 5 perc után.

4 megjegyzés:

  1. A vajat is szeretem, a joghurtot is, hát ha még sajttal van megbolondítva, biztos nekem való!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek a pogácsáid! A tökéletes krumplis pogim már megvan, de sima vajas-sajtos pogácsám még nem volt szóval ezt kipróbálom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Én is megnéztem a blogod, és pl az a cukkinis pite, nagyon tetszik nekem - többek közt :) Ma kipróbálom a burgonyás pogidat :))

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...