2012. március 28., szerda

Müzliszelet

Van, amiről eszünkbe sem jut, hogy otthon magunk is elkészíthetnénk. Nekem például sosem jutott eszembe müzliszeletet készíteni, amíg egy száz forintos kis receptes könyvben nem olvastam róla. Nem túl bonyolult, és kedvünk szerint variálhatjuk. Én kicsit át is alakítottam, mégpedig úgy, hogy kimaradt a cukor, a liszt és a sütőpor. Szerintem ezek nélkül sokkal egészségesebb és egyébként is feleslegesek a sütéshez.

Hozzávalók: 120 g vaj, 3 ek méz, 90 g zabpehely, 45 g kókuszreszelék, 80 g aszalt sárgabarack, 80 g aszalt alma, 80 g mazsola

Én legutóbb a sárgabarackot is almával helyettesítettem, de igazából kedvünk szerint variálhatjuk az aszalt gyümölcsöket.

Melegítsük elő a sütőt 160 fokra.
Keverjük össze a száraz hozzávalókat egy tálban (az aszalt gyümiket apróra vágjuk - én aprítóba tettem). A vajat és a mézet kis lángon melegítsük, amíg elolvadnak. Kevergessük, nehogy megégjen a vaj. Öntsük a keverékre, majd elegyítsük őket.
Sütőpapírral béleljünk egy kb 20x30-as tepsit. Terítsük szét és lapogassuk le a keveréket. Süssük kb 15 percig, ha ropogósra szeretnénk, akkor 20 percig. Ha kihűlt szeletekre vághatjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...