2013. január 24., csütörtök

Camembert bazsalikommal olívaolajban


Egy végtelenül egyszerű, de mégis sok türelmet kívánó finomsággal kényeztettük magunkat, két evésre ki is tartott :) Egyszerű, mert kb 10 perc összeállítani, a türelem pedig ahhoz kell, hogy kivárjuk azt az egy hetet, amíg az ízek összeérnek az üvegben. Kedvesem nem igazán rajong az "állni kell még neki" ételekért. Azt szokta mondani, ha elkészítem, rejtsem el, és csak akkor vegyem elő, ha már enni is lehet belőle. A Tiramisu tipikus esete :) 
Egyébként mozzarellából is el lehet készíteni, de manapság nem igazán sikerült igazán finomat vennem, ha mégis, az a pizzán végezte :))
Frissen sült fehérkenyérrel mártogattuk a finomságos olívát :)

Hozzávalók:
camembert sajt, fokhagyma, lilahagyma, egész bors, friss bazsalikom, olíva olaj

A sajtot szeleteljük, a lilahagymát cikkekre, fokhagymát hámozzuk meg és egy nagy késsel lapítsuk szét. Ezután rétegezzük az üvegbe jó szorosan, közé tegyünk bazsalikom levelet (akár aprítva is) és, szórjunk közé egész borsszemeket. Ha megtelt az üvegünk, öntsük fel olíva olajjal. Ütögessük meg jól az alját, hogy lehetőleg minden levegő buborék távozzon belőle. Csavarjuk rá a tetejét, tegyük a hűtőbe és várjunk türelmesen :)) Jó étvágyat!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...